“Fekete misét” tartanának a nyíltan baloldali sátánisták Kansas állam Capitoliumában
Amikor arról beszélünk, hogy a Sátán jelen van az életünkben, és szorgalmasan dolgozik azon, hogy tönkretegye a világunkat, és lerombolja az Isten által teremtett rendet, akkor sokan hajlamosak legyinteni, nem komolyan venni az ilyesmit. Pedig olyan események vannak, amelyek gyakran a provokáció vagy más szabadidős tevékenység álcájába bújtatva konkrétan ezért a célért küzdenek. Ilyen a 2025. március 28-ára a Kansas Állami Capitoliumba meghirdetett Black Mass (Fekete Mise) nevű rituálé, amelyet a The Satanic Grotto nevű szervezet tervez. Az eseményt hivatalosan engedélyezték, nem világos, hogy mi alapján és miért. Illetve… sejtjük.A The Satanic Grotto-ról azt érdemes tudni, hogy egy olyan szervezet, amely a sátánisták és a “bal kéz útját követő” szimpatizánsok számára jött létre. Ahogy az az ártatlan civil szervezetek esetében lenni szokott, a formáció célja a közösség fejlesztése közösségi programok, vallási kifejezés, közös tanulás, művészeti projektek és társadalmi aktivizmus révén. Ha ez nem lenne még elég “meglepő”, akkor érdemes továbbolvasni a bemutatkozásukat, ugyanis benne van az is, hogy “tiszteletben tartják a testi autonómiát, a szólásszabadságot és az önálló célkitűzéseket”. Úgy vélik, “az egyén jogainak védelme minden más narratíva felett áll, emlékeztetve arra, hogy egy egyén jogai ott érnek véget, ahol egy másiké kezdődik”. Ha eddig nem jött volna rá valaki, akkor azért említsük meg: a The Satanic Grotto független, non-profit szervezet. Ez megint nagyon meglepő.
Szóval ez a szervezet találta ki, hogy kigúnyolja a kereszténységet a Capitolium épületében egy fekete mise keretein belül.
Nagyon érdekes dolgokra lehet egyébként bukkanni, ha a szervezet közösségi oldalait pörgeti az ember. Kiderül például, hogy a sátánisták az Antifák nagy rajongói is egyben. Erre utal az, hogy ebben a témában is szerveznek esetenként könyvbemutatókat.
De Saul Alinskyről is jó véleménnyel vannak, sőt követendő példának tekintik.
És nem mellékesen szeretnek az abortuszból is “viccet” csinálni.
A múltban már voltak sikeres tiltakozások a nyilvános sátánizmus ellen. 2014-ben egy Harvard Egyetemen tervezett Black Mass a közfelháborodás miatt végül elmaradt, miután több mint 168 ezer aláírás gyűlt össze ellene. Hasonlóan, a 2023-as SatanCon rendezvényt Bostonban katolikus tiltakozások kísérték, és a következő évben már nem rendezték meg.
Forrás: pestisracok.hu